Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Az oktatási államtitkárság közleményében a leghatározottabban visszautasít minden olyan, a sajtóban megjelenő állítást, amely megtévesztő szándékkal az új finanszírozási rendszert a szocialisták és liberálisok által bevezetni tervezett tandíjként tünteti fel.
Az államtitkárság felidézte: az MSZP és az SZDSZ azt tervezte, hogy minden felsőoktatásban tanuló fiatalnak kötelezően tandíjat kell fizetnie. Ezzel szemben a tény az, hogy a 2012 szeptemberétől újonnan belépő diákok több mint hatvan százaléka teljes állami ösztöndíjban részesül.
Hozzátették: a kormány éppen azért, hogy az állam által nem vagy csak kismértékben támogatott szakokon a tanulás ne „a gazdagok kiváltsága” legyen, létrehozta a Diákhitel II-t. Az új hitelkonstrukcióval a kormány megteremtette annak lehetőségét, hogy minden magyar fiatal, aki eleget tesz a minimumkövetelményeknek, anyagi helyzetétől függetlenül az általa választott területen tanulhasson – emelték ki.